Hírek

Gasztrofalu, sajtműhely és kézműves cukrászat – a villányi borvidék legklasszabb helyei

Olvassátok szeretettel a Travelo.hu cikkét melyben a faluban alkotó eberek is szerepet kaptak.

Miközben őszi borvidéktúránkon Villányt és környékét igyekeztük feltérképezni, olyan helyiekkel is találkoztunk, akik szívvel-lélekkel próbálják újraírni a falusi turizmust és a vidéki gasztronómiát. Voltunk például a palkonyai gasztrofaluban, amelyet egy kicsit minden ott élő épít, és ahol még a falu polgármestere is megtanult fagylaltot főzni. Aztán jártunk Vokányban, ahol már alakul egy hely az irányított sajtkóstoláshoz, és ellátogattunk egy máriagyűdi kézműves cukrászdába, ami pont úgy néz ki, mint a mesék habos, színes cukros süteménybirodalma.

Palkonyán van egy hely, ahol muszáj lelassulni

“Kitaláltam, hogy legyen egy konyha Palkonyán, és elneveztem PalKonyhának” – ezt már Pauli Zoltán mondta, aki addig nézegetett hónapokon át Pécs felé autózva egy házat a faluban, hogy végül megvette, vendégházzá alakította, és mellette egy lakáséttermet nyitott. “Már amikor először beléptem a házba, rögtön láttam mindent, ami ma itt van”. És ez a minden ma egy nappaliból átalakított kemencés, kandallós vendégteret jelent, előtte egy helyes kis fűszerkertet, mögötte pedig gyümölcsöst és baromfiudvart. Majd miután gépekkel is felszerelte a konyhát, két társával elkezdett főzni.

A Fecskeház névre keresztelt fogadó egyébként a falu közepén a templom mellett található, amelynek palettás, gerendavázas, díszített homlokzatú parasztházait még a múlt század elején építették. Látványra pont olyanok, mintha a falun belül egy még kisebb faluba kerülnénk. A sváb parasztház főépületében három szoba található, és itt alakították ki a kandallóval otthonos hangulatot teremtő nappalit is, mely alkalmi jelleggel étteremként fogadja a vendégeket.

Pauli 15 évig vett részt a Gere Attila Pincészet építésében (marketing tanácsadóként, étteremvezetőként, majd a Crocus Gere Hotel szállodaigazgatójaként), ő rakta össze a Borzsongás, a Hú!SVÉT+7, a Gere Jazz Fesztivál projekteket, és lelkes motorja a Stílusos Vidéki Éttermiségnek is. Ma bormarketinggel és fesztiválszervezéssel foglalkozó cégét igazgatja, azt mondja, a PalKonyha egyelőre csak szerelem számára. Vendégeit hétvégenként előre egyeztetett menüvel fogadja, a tányérokon pedig most már főleg palkonyai termékekből készült ételekkel várja. Mert amíg korábban más településekről kellett ezeket beszerezni, most a helyiektől veszi a füstölt árut és tejtermékeket is. Vasárnaponként irányított lassulást hirdet meg néhány falubelivel, hogy egy picit visszahozzák a svábok békebeli délutánjait. Ilyenkor például Szabó Réka, a pécsi cukrászlány süteményei mellé jóféle kávét igyekeznek kínálni vendégeiknek.

Szeretnénk a helyi gasztronómia motorjai lenni

Az elmúlt években a helyi termelők mellett egyre több, a környező városokból ideköltöző vállalkozó kezdett el főzni, sajtozni, szarvasgombára vadászni, vagy fogott bele más, a borhoz passzoló gasztronómiai tevékenységbe. Mint például a fővárosi menedzseréletét hátrahagyó Hárságyi Balázs, aki feleségével költözött Palkonyára 15 éve. Nyitottak két vendégházat, bepalackozták saját borukat, majd Balázst elkapta a szarvasgombavadászat szenvedélye, ezért ma már az ő gombái köszönnek vissza néhány helyi falatozóban. De így tett a csak Bagaméri Bertiként emlegetett polgármester (Beck Engelbert – a szerk.) is, aki Bolognába ment kitanulni a fagylaltkészítő mesterséget, hogy ma már Palkonyán helyi tejből és gyümölcsből készült házi fagyit árulhasson műhelyében. És közben mindegyiküket összeköti a palkonyai gasztrofaluról szóló víziójuk, vagyis az, hogy a Villányi borvidéken Palkonya lehessen egy helyi értékekre és alapanyagokra épülő, szerethető, falusi vendéglátóközpont.

Szeptember végén a palkonyaiak meg is ünnepelték saját kis piacuk létrejöttét a Pincesor 57. szám alatt, ahol a borvidék településein élő termelők portékái sorakozhatnak majd minden hétvégén reggel héttől tízig, utána pedig gyerekprogramokkal és termékkóstolóval igyekeznek maradásra bírni a piacozó közönségüket. “Persze az a jó vendég, aki mozog, és nem a szállásán ül” – tette hozzá Blázsovits Attila borász, abban reménykedve, hogy a piac a palkonyai pincesorral és a hamarosan nyitó, kistermelői borokat kínáló vinotékájukkal együtt majd több turistát csábít hozzájuk Villányból. De közben a piac kistermelői arról is álmodoznak, amikor majd vasárnaponként a helyi éttermek séfjei jönnek ki a piacra, szétnéznek, válogatnak kicsit az áruk között, és onnan rendelik meg étlapjaik kínálatához az összes alapanyagot.

A teljes cikk itt olvasható!

Újra szüreti nyitott pincék Palkonyán!

A népszerű Palkonyai Nyitott Pincék rendezvény ezúttal szüreti kiadásban jelentkezik!

Gyere el családoddal, barátaiddal vagy pároddal szeptember 29-30-án Palkonyára, ahol nyitott pinceajtók, tapasztalt borászok, villányi borok kóstolói, finomabbnál finomabb ételek, könnyűzenei koncertek, kézműves foglalkozások, szüreti felvonulás és felejthetetlen élmények várnak!


ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ AJÁNDÉK KÓSTOLÓ KUPONÉRT

Az első 100 regisztrációt 1db ajándék kóstoló kuponnal jutalmazzuk.*

Regisztrálj most:

Sajnáljuk. Ezt az űrlapot már nem lehet kitölteni és elküldeni.

*A rendezvényen történő részvételnek nem feltétele a regisztráció! Ha regisztrálsz időben értesülhetsz aktuális eseményeinkről és szuper ajándékokban részesülhetsz.


KÓSTOLÓ POHÁR VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG

… nyitott pincéknél, melynek ára 1500Ft. Az ár tartalmazza a Palkonya poharat valamint 3 szabadon felhasználható kóstolójegyet, bármelyik pincénél beváltható a pince által meghatározott borra. Bármilyen borkóstolás kizárólag Palkonya Pohárban lehetséges, mellyel a rendezvényt támogatja.
Nyitva lévő Pincék:
Mokos Pincészet
Németh&Németh Pince
Blázsovics Pince (Pavilon Pince)
Haraszti Családi Pince
Takács Mihály
Mayer Róbert Pincészete
Zsirai Pincészet
Hárságyi Pince
Haraszti Birtok


***RÉSZLETES PROGRAM***
II. Szüreti Nyitott Pincék – Fókuszban a zene a Made in Pécs ajánlásával

****szeptember 29. péntek****
14:00 Palkonyai Termelői Piac és Blázsovics Pavilon hivatalos megnyitója ÚJ HELYSZÍN (Pincesor 57.)
16:00-tól Palkonyai Pincék nyitva állnak
17:00 Hárságyi Balkán Beat: jugo disco party és kóstolók: borok és minden ami balkán
17:30 Schnaps Kapelle zenekar koncertje a Termelői Piacon

****szeptember 30. szombat****
10:00-tól Palkonyai Pincék nyitva állnak, kóstoló pohár vásárlás a Nyitott Pincéknél
10:00- től Palkonyai Termelői PIac a termelőkkel várja a vendégeket
11:00 Kreatív Műhely nemcsak gyerekeknek Fő u. 77-ben: korongozás, agyagozás, kiállítás „Nyitott Pincék, nyitott ládák” – művészeti alkotások vására
12:00 ’Palkonyai Álom’ süti bemutató a Nóra portánál (korlátozott számban)
14:00 Szüreti traktoros felvonulás zenével, néptánccal, palkonyai borászokkal és a Palotai Traktor Múzeum old timer traktorjaival

PARK SZÍNPAD

egész nap streetfood, Palkonyai Borbár, Engelbert fagyi és kézműves vásár
16:00 Borrend és a Polgármester megnyitója
16:15 Újpetrei Német Nemzetiségi tánccsoport műsora
17:30 koncert: Pixel Plants akusztik
19:30 koncert: Brass&Roll koncert tánccal kifulladásig

PINCESORI ZENESZÜRET

6:00 Németh &Németh szinpad – Wéber Zsuzsi akusztik
17:00 és 19:00 Haraszti kisszínpad – Haraszti Rezidens Band-
(A pince zenész barátai érkeznek egy improvizatív örömzenélésre!!)
18:00 Hárságyi Kisszínpad- Kuba Libre koncerta Hárságyi és Zsirai pince jóvoltából
17:30 koncert Lékkör akusztik Palkonyai Termelői Piacon

Haraszti Birtok és Kóstoló Terasz- ÚJ HELYSZÍN A SZŐLŐHEGYEN!
Egész nap borbár a Haraszti birtok kóstoló teraszán! Elképesztő panoráma és nyugalom!
Feljutás a gyönyörű erdei ösvényen 15 perc! Az ösvény a vasútállomással szemben a keresztnél indul, az utat táblák jelzik.


*** KÖZLEKEDÉS ***

KÜLÖN BUSZJÁRAT Pécs-Palkonya-Pécs útvonalon
Pécsről 13:00, 15:00, 16:15, és 18:00 ora indulás. Palkonyáról 14:00, 15:30, 17:30, 19:30, 21:00, és 22:15. Fontos változás, hogy csak egy irányba alkalmanként kell jegyet váltani: felnőtt 500Ft a gyerek(14 év alatt) 250Ft

GYERTEK VONATTAL!
Pécs-Villány között menetrend szerint közlekedő vonatok:
Pécsről induló vonatok 9:10, 11:10, 13:10, 15:10, 17:10, 19:10
Villányból induló vonatok 10:00, 12:00, 14:00, 16:00, 18:00, 20:00, 22:00.

PARKOLÓK:
Pécs felöl érkezők: Focipálya és templom mögött
Villány felöl érkezők: Mokos Pincészet előtti fesztivál parkolóban és a halastavak melletti úton.

A programot folyamatosan frissítjük! A programot a Palkonya Tursiztikai Egyesület szervezi

Palkonya divatba jött…

Palkonya divatba jött – A villányi borvidék egyik legszebb településén jártunk

Szerző: Palágyi Edit

MINDENKI TEGEZŐDIK Palkonyán, a villányi borvidék egyik legszebb településén. A gasztrofalu polgármestere fagylaltban utazik, a Palkonyhában pedig helyi alapanyagokból készülnek a fogások. Élményben gondolkodnak. Egy-egy alkalommal több ezer vendég népesíti be a pincefalut, s emelik poharukat e remek ötletre.
„Elnézést, késtünk húsz percet, pedig nagyon igyekeztünk” – szabadkozunk, miután megérkezünk Palkonyára. „Innen nem lehet elkésni. Lassulj be, itt ez a hivatalos köszöntés” – felel Pauli Zoltán, a Palkonyha és Fecskeház Fogadó tulajdonosa, és megnyugtatásul gyöngyöző villányi bort tölt a poharakba. Arra buzdít, kezdjünk bele az össznépi fékezésbe, majd eltűnik a konyhában, ahonnan hamarosan vargányaillat kúszik elő.
A pincesoráról is híres Palkonya mára gasztrofalu lett. Az ötletgazdák a bevásárlóközpontok kényelméhez szokott helybelieket próbálják visszaszoktatni a hagyományos, természet közeli önellátó gazdálkodásra. Van már közösségi Herbárium, ahol bárki szedhet a fűszernövényekből, és lesz termelői piacuk meg kis pékségük is. „Sok világlátott ember itt találja meg a nyugalmát. Aki ideköltözik, először gyüttmentnek számít, aztán, ha tíz évet lehúz, betolakodóvá léphet elő” – tréfálkozik Zoltán. Művészek, diplomás emberek és „csodabogarak” is új otthonra találtak itt.
A nyugalmas vidéki élet vonzotta ide Pécsről Rechnitzer Szilviát és férjét, Hárságyi Balázst. Három gyermeket nevelnek, a legkisebb, Soma még az édesanyja öléből figyeli a pincéjükben sillerrel koccintó vendégeket. A házaspár komótosan építkezett, vendégházzal kezdték, majd vásároltak szőlőterületet és pincéket. Balázs kitanulta a borászmesterséget, a Hárságyi Pincészetben szándéka szerint őszinte borokat készít.

„Élményben gondolkodunk, és nem termékben, hiszen a bor élvezetet jelent. A palackjainkat elsősorban helyben szeretnénk értékesíteni, ezért is szervezünk eseményeket” – magyarázza Szilvia, aki végzettsége szerint közgazdász, s ő a helyi turisztikai egyesület elnöke. Mára felhagytak a szőlőműveléssel, és érdekes vállalkozásba fogtak, ez a legújabb szerelem. Idén telepítettek 1500 tő nyári fekete szarvasgombát, de a termésre négy évet kell várniuk. Készítettek már bort is, az illatos és értékes gombához illőt, és sajtot is. Kutyájukkal, Szálkával az erdőségekben eddig is lelkesen vadászták az aranyáron kapható szarvasgombát, de a lelőhelyekről hiába faggatóznék, titokban tartják.

Lakodalomra gyülekezik a násznép a Mokos Családi Pincészetben, először egy rózsaszín ruhás koszorúslányba botlunk, amikor megérkezünk.

A 300 hektáros birtok alapjait az édesapja rakta le, évente 75-80 ezer palack bort készítenek, tudjuk meg Mokos Balázstól, aki borász. Újabban egyre népszerűbbek a gyümölcsboraik is, melyek a saját ültetvényeik terméséből készülnek, mégpedig klasszikus technológiával, akár a hegy leve. Palackoztak például olyan meggybort, amely tölgyfa hordóban érett, így füstös ízt kapott, de izgalmas az eper és őszibarack társításából született cuvée is. Bátran kísérletezhetnek, a 70 hektáros gyümölcsösükben megterem minden, többek közt meggy, szilva, kajszi, körte, alma. A pincészetet egy felhagyott bánya udvarában építették fel, és olyan rendezvényközpontot teremtettek, amely egy nagyvárosban is megállná a helyét. A színházterükben 360 hely várja a nézőket – így ha Palkonya összes lakója eljönne csecsemőtől az aggastyánig, akkor is maradnának üres székek.

Sikerült-e megszólítaniuk a betelepülőknek a gazdálkodó helybelieket? Nagypál József és felesége, Jutka évtizedek óta itt élnek, ők szállítják a Palkonyhára a tejet meg a házi túrót. Ötven magyar tarka tehenük van félrideg tartásban, s nevelnek húsmarhákat is, a takarmányt maguk termelik a saját földjükön, illetve bérelt területen. A jószágok épp lucernaszénát ropogtattak, amikor ott jártunk. Friss házi tejért újabban akár Pécsről is kijönnek ide vevők, mesélik, az emberek már nem sajnálják a fáradságot, ha látják, honnan származik az élelmiszer, ami az asztalukra kerül. Egyre kelendőbb itt is, ami természetes. A turisták is betérnek a jó minőségű tejért, de Nagypálék akkor sem sértődnek meg, ha a városi gyerekek azért kéredzkednek be a portára, hogy megnézzék a bocikat.

Berti, a polgi – a helybeliek csak így nevezik maguk közt a nagyjából három és fél száz lelkes baranyai falu első emberét. Józanul tervezett akkor is, amikor 2014-ben megválasztották, és nagyzoló ígéretek helyett kijelentette: nincs kolbászból – azaz pontosítsunk, stifolderből – a kerítés. Beck Engelbert családjában generációk óta öröklődik e keresztnév.

A nagyszüleit mint németeket kitelepítették a közeli Vókányból, ahol felmenőik 1772 óta éltek – ez máig fájó emlék. Maga 19 évesen tanulni tért vissza, azért is, hogy svábként hű legyen Magyarországhoz. A hivatalos végzettsége mentőápoló. A gasztrofalu vezetőjeként azonban kiötlötte, hogy a csodálatos házi tejből és az itt termő gyümölcsökből remek fagylaltot lehetne készíteni. Itt hagyott hát csapotpapot, és elment egy hónapra Bolognába, a jeges desszertek fővárosába, hogy kitanulja Bagaméri mesterségét. Engelbert a málna-, sóskaramell- vagy meggyespite-ízű fagylaltját tényleg maga méri, de szigorúan tálkába, és sosem tölcsérbe, hiszen azt mondja, nem ostyával akar jóllakatni.

„Egy kis község polgármestereként szerencsés vagyok, hogy nem azt látom, egyre kevesebben vagyunk, és egyre több ház dől össze.
Hozzánk jönnek az ideköltözők, veszik a házakat. Igaz, emiatt aztán dupla annyiba kerülnek az ingatlanok, mint a szomszédos falvakban, ahol már 4-5 millióért kapni felújításra szoruló parasztházat. Mindez azért nagy szó, mert a tősgyökeres svábok leszármazottai, akik a szüleiktől megtanultak németül, rég elmentek, hogy nyelvtudásukkal Németországban vagy Ausztriában vállaljanak munkát. Legfeljebb nyaralni jönnek haza. A 40-50 éves korosztály vette a kalapját, ezért lehetetlen nálunk szakemberhez jutni” – mondja Beck Engelbert.

A vendégháza tetején napelemek sorakoznak, a falu előnyben részesíti a zöldmegoldásokat. Az itt pihenőknek kivételes kilátásban lehet részük, az 5,5 hektáros területen sétálva ellátni egészen a pécsi tévétoronyig. Nyári éjszakákon csillagot is választhatnak a vendégek, itt nem zavarja fényszennyezés az égbolt látványát.

Száznál több szálláshely akad a településen, de a Zimmer Feri-stílus már nem nyerő. Azzal nem lehet vendéget idecsalogatni, hogy kiadunk egy üres szobát, amit berendeztünk a nagymama bútorával, magyarázza a polgármester. Nem akarnak versenyt futni a „nagy testvérrel”, Villánnyal. A tősgyökeres palkonyaiak legtöbbje „lágy turizmust” látna szívesen itt, nem akarnak skanzenné válni, s nézni, ahogy a sátoros ünnepeken többezres tömeg hömpölyög az egyetlen utcán. Azt szeretnék, ha elcsendesedni, tücsökciripelést hallgatni jönnének a turisták.

Palkonya azonban divatba jött, nincs mit tenni. Egyre többen vágynak rá, hogy itt mondhassák ki a boldogító igent, egy évben kéttucatnyi esküvőt is rendeznek. A falu fölött épült kis kápolna lépcsőjén is egy lámpalázas menyasszony üldögélt, mikor ott jártunk. A vőlegény pedig nekidurálta magát, hogy lekaszálja a füvet a másnapi szertartás helyszínén. Amikor végül visszatértünk elbúcsúzni, Palkonyha ura, Pauli Zoltán éppen motorra szállt, hogy tegyen egy kört a naplementében a szőlőhegyek között. Úgy látszik, a lassulásba belefér néha egy kis száguldás.

PALÁGYI EDIT RIPORTJA

KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELEI

Kubalibre koncert a Pünkösdi hétvégén!

Hárságyi pince és a Zsirai pince jóvoltából fellép a pécsi Kubalibre zenekar a Pünkösdi Nyitott pincék szombatján a Palkonya Plusz napon.
Igazi szókimondó, zúzós zenekar alterock hangzással. A zene mellé a Hárságyi és a Zsirai pince borait javasoljuk.
“A Kubalibre egy Földi zenekar, tagjai emberi lények, két lábon járnak és kezeikkel nanotechnológiával készült komputereket vezérelnek, ahogy az normális primitív társadalmukban. Legfontosabb tulajdonságuk, hogy elégedettek. Jó érzés a közelükben lenni és hallgatni, ahogyan elektromos eszközeikkel hanghullámokat állítanak elő.”

június 3. 18:00
helyszín: Hárságyi Rosé Kisszinpad

Palkonya a Villányi Borvidék gasztrofaluja

Nagy sikerrel, csodálatos tavaszi időben zajlott a Stílusos Vidéki Éttermiség szezon nyitó közönség találkozója Palkonyán. A nagy sikerű eseményt követően a falu az egész éves rendkívül színes gasztronómiai kínálatának köszönhetően immár a Villányi Borvidék gasztrofalujaként várja a kulináris kalandok kedvelőit.

A varázslatos hangulatról meséljenek inkább a képek!

 

Palkonyai arcok: Hárságyi Balázs és Szilvi

Szilvia: A kilencvenes évek végén, amikor még Fenyvesi Zsolt, vagy ahogyan mindenki ismeri, Suta a palkonyai halastavaknál dolgozott, gyakran jártunk ide pihenni. Akkoriban Budapesten éltünk, és mindketten menedzserként dolgoztunk, jól esett megérkezni a faluba, ahol teljes volt a nyugalom. Addig mondogattuk, hogy jó lenne kiszállni a mókuskerékből, míg 2002-ben végre rászántuk magunkat a nagy lépésre: vettünk egy házat Palkonyán.

Balázs: Akkor még szinte alig volt vendégház a faluban, de nagyon befogadónak bizonyult a közeg. Becker Leonóra volt a polgármester, aki rengeteget tett a településért. Én úgy láttam, hogy a célja elsősorban nem a falu életének felpezsdítése, sokkal inkább a meglévő értékek konzerválása volt, azon dolgozott, hogy a pincesort és a régi épületeket eredeti állapotukban megtartsa. Ebből a célból létrehozott egy műemlékvédelmi programot, és mindannyian hálásak lehetünk neki, hogy ezt végigvitte.

Szilvia: Éreztük, hogy Palkonyában rengeteg lehetőség rejlik. Az idősebbik Haraszti házaspárral jó barátságba kerültünk, hozzájuk jártunk borozgatni, beszélgetni, aztán szép lassan megismertünk mindenkit. Rengeteg segítséget kaptunk a helybeliektől, elmagyarázták, mit hová ültessünk a kertben, mit hol érdemes beszerezni. Lépésről lépésre váltunk igazi palkonyai lakosokká.

Balázs: Elhatároztuk, hogy egy kicsit felpezsdítjük az életet magunk körül.  A vendéglátás, a turizmus szép lassan fejlődésnek indult a településen, vettünk két ingatlant, és 2004-ben megnyitottuk a Borvirág vendégházat, amit később a Parázs követett. Az első borunkat is 2004-ben palackoztuk, igaz, akkor még vásárolt szőlőből.  2006-ban nagy megtiszteltetés ért: Palkonya lakossága felkért, hogy legyek polgármester. A feladatot egy ciklusra vállaltam. Elég munkás időszak volt, az általános tennivalók mellett rengeteg programot szerveztünk, és ekkor láttuk vendégül az Európa Kulturális Faluja programban szereplő falvak képviselőit is. Szerencsére nem voltam magamra hagyva, Szilvi mellettem állt, és a falu lakói is mindenben támogattak.

Szilvia: Azt a sok segítséget, amit ideköltözésünkkor a falutól kaptunk, igyekeztünk marketingmunkával viszonozni. Megkérdeztük a lakosokat, mit szeretnének, mire vágynak, mit gondolnak a település jövőjéről, és a felmérés eredményét beépítettük az általunk elkészített stratégiai tervbe.  Fantasztikus volt a helyiek aktivitása. Nóra képviselő maradt, és a Villány-Siklósi Borút Egyesület elnökeként továbbra is segítette a munkánkat.

Balázs: Nagyon jó érzéssel gondolok vissza ezekre az évekre. Az általunk szervezett programokra természetesen jöttek a barátaink, akik közül többen beleszerettek a faluba, és néhány hónapon belül házat vettek Palkonyán. Szerettünk volna saját szőlőültetvényt, meg is vásároltuk, de be kellett látnunk, hogy a gyerekek és a munkánk mellett nem marad rá elég idő, ahhoz pedig túl szép és értékes az a terület, hogy hagyjuk parlagon heverni. A Mokos Pince vette meg tőlünk, jó kezekbe került az ültetvény, mi pedig folytatjuk a borkészítést, ahogyan kezdtük, vásárolt szőlőből.

Szilvia: Három gyereket nevelünk, a két nagyobb már Pécsre jár iskolába, a legkisebb azonban még csak néhány hónapos, most ő tölti ki a mindennapjaimat. A gyerekek nagyon szeretik Palkonyát, ami nem is csoda, mert itt egészen szabadok lehetnek. Kicsi koruktól eljártak Major Judithoz rajzolni, aki fantasztikus szeretettel és türelemmel tanította őket, és nemcsak ügyesebbek lettek, de a látásmódjuk is nagyon sokat gazdagodott.

Balázs: Valahogy ösztönösen éreztem, hogy lennie kell a környéken szarvasgombának, és nagyon örültem, amikor ráakadtam az élőhelyére. Ma már a szarvasgomba gyűjtése és termesztése az új szerelmem. Most még nincs sok belőle, így a „Palkonyai szarvasgomba” márkanév majd akkor válik igazán értelmezhetővé, ha elkészül az ültetvény. Egyelőre annyi van, amennyi a mi kis vendéglátásunkhoz elég, de a komolyabb kereskedelemre még várni kell.

Szilvia: Palkonya csodálatos hely, szeretünk itt élni, és nagyon szívesen látjuk a vendégeket. Továbbra is dolgozunk a turizmus fellendítésén, de most már mások a léptékek, mint kezdetben voltak. Sok embert vonzó, izgalmas és különleges rendezvényeket szeretnénk szervezni, és ennek érdekében létre is hoztunk egy egyesületet a településen. Az a célunk, hogy Palkonya minden termékét itt helyben adjuk el, hiszen ha jó, amit kínálunk, nincs szükség kereskedőkre.

Balázs: A családunk anyagi biztonságát a jövőben három pillérre helyezzük, és bízunk benne, hogy a vendégházakból, a borból és a szarvasgombából származó bevétel elég lesz arra, hogy kényelmesen megéljünk belőle. A budapesti életünket végleg feladtunk, és Pécshez ugyan kötődünk, de a hétköznapjainkat alapvetően ez a falu határozza meg.

Szilvia: Már nagyon várjuk a tavaszi nagy rendezvényeket, mindjárt itt a Húsvét, aztán a Hú!SVÉT+Sweet, amit pedig az én saját „gyerekem”, a Palkonyai Dűlőfutás követ. Ha végignézünk a falun, azt látjuk, hogy nem dolgoztunk hiába, épül, szépül, fejlődik Palkonya, a turisták szívesen jönnek hozzánk, mi pedig, akik itt élünk, megtaláljuk az örömünket ebben az életformában.


Szerző: Szabó Edit (Borsmenta) képek Szindbád

Megkezdődött a nevezés a Palkonyai dűlőfutásra

Fuss gyönyörű helyeken! 2017-ben is vár rád III. Palkonyai Dűlőfutás versenyünk! Próbáld ki magad terepen: a szőlő hegyen, a katlanban, szőlőtőkék között. Érezd a ritmust! Hogy mit tartogatunk még a versenyen? Tekintsd meg a filmünket és nevezz minél előbb.

arrow_upward