Bella Vendégház

Események betöltése

2010-ben Palkonyán egy igazi hagyományőrző kis faluban, mely Európa kulturális faluja címmel büszkélkedhet nyitottuk meg Vendégházunkat 2000 m2-es parkosított udvarral. Minden korosztály számára, élményteli kikapcsolódást kínálunk.

Saját játszótér, medence, grillező, bográcsozó hely, filagória, borkóstoló pince, borvacsora lehetőség, infra és finn szauna gondoskodik vendégeink kényelméről.

A vendégházhoz teraszos kialakítással közel fél hektár, nagyrészt parkosított, udvar, sziklakert és pihenőkert tartozik. A háromszintes épület földszintjén található a modern konyha étkezővel, ággyá alakítható kanapéval, klimatizált öt ágyas szobával, a hozzá tartozó sarokkádas fürdőszobával. Külön bejárattal a finn/infra szaunához és a szauna pihenő helyiségéhez. Ez a szint külön apartmanként is leválasztható, a beltéri lépcsőfeljáró ajtók zárásával.
A középső szinthez, a parkoló felől külön külső lépcső is vezet. Ezen a feljárón, az udvarra néző nagy ‘borozó teraszra érkezünk, ahonnét a két felső szint teakonyhás, légkondicionált étkezőjébe nyílik bejárat. Mindkét felső szinten két-két szoba található, egy-egy fürdőszobával.

Az üdülőház, kényelmi szolgáltatásait, egyidejűleg több család – akár külön bejárattal -, vagy nagyobb társaságok (kb. 21fő) részére is biztosítani tudja. Felszerelt konyhák, házi pince, italhűtő, hűtők, mosogatógép, mosó-, szárítógép, vasalási lehetőség, hajszárító, ping-pong, tollas, 2db kerékpár, szódavíz és aprófa külön térítés nélkül rendelkezésre áll. Kellemes feltöltődést, érezzék jól magukat itthon!

Főszezon:
május 01-től – augusztus 31-ig

Hétvégeken és Főszezonban csak egyben foglalható a Vendégház minimum 2 éjszakára.

Kiemelt időszakok:
Fesztiválok – Hosszú hétvégék – Húsvét – Karácsony – Szilveszter

Kiemelt időszakokban: min. 3éj – csak egyben foglalható a teljes Vendégház

Apartman és Szoba Foglalási lehetőség:

január 01-től – április 30-ig és szeptember 01-től – december 31-ig

Kizárólag hétköznapokon, illetve vasárnap, min. 2 éjszakára lehetséges.

ÁRAINK:

Teljes Vendégház:150.000,-Ft/éj (16fő-ig)
Plusz fő / Pótágy: 7.000,-Ft/fő/éj (max.5fő)
Korlátlan infra/finn szauna használat az árban!

Apartman áraink:

Földszinti Privát Szaunás Apartman:50.000,-Ft/éj (5fő-ig)
Plusz fő / Pótágy: 7.000,-Ft/fő/éj (max.4fő)
Korlátlan infra/finn szauna használat az árban!

Kétszintes Panorámás Apartman: 100.000,-Ft/éj (10fő-ig)

Plusz fő / Pótágy: 7.000,-Ft/fő/éj (max.4fő)

Szauna használat nem minden esetben elérhető, kérem érdeklődjenek.

 

Szoba áraink:

Kétágyas szoba 1 főnek: 20.000,-Ft/éj
Kétágyas szoba 2 főnek: 20.000,-Ft/éj
Plusz fő / Pótágy: 7.000,-Ft/fő/éj (max.1fő)

Galériás Három ágyas szoba 3főnek: 30.000,-Ft/éj
Galériás Családi szoba 2felnőtt+2gyermeknek: 30.000,-Ft/éj

Négyágyas szoba 4 főnek: 40.000,-Ft/éj
Plusz fő / Pótágy: 7.000,-Ft/fő/éj (max.2fő)

 

Az ár tartalmazza:
– ingyenes parkolási lehetőség
– ingyenes wifi
– ingyenes szauna használat (infra/finn)
– kerti sütő főző eszközök használata
– medence, napozóágyak, kerti bútorok, kerti játékok, pin-pong asztal, 2db kerékpár használata
– ingyenes tea, kávé, szódavíz fogyasztás –

Boros pince használata:
A Vendégház pincéjében található saját prémium minőségű villányi vörös és rosé borok fogyasztása önkiszolgáló rendszerben működik a bejelentkezéskor kapott árjegyzék szerinti kedvezményes árakon!

 

Előleg: a szállásdíj 20%-a.

Idegenforgalmi adó (18 év felett fizetendő): 300,-Ft/fő/éj

Az áraink forintban értendők és tartalmazzák az Áfát.

 

Szolgáltatásaink:

Bőséges házi reggeli:      3.500,-Ft/fő/nap,                   gyermekeknek (4-12év): 3.000,-Ft/fő/nap
Ebéd:                                 6.000,-Ft/fő/nap,                 gyermekeknek (4-12év): 5.000,-Ft/fő/nap
Vacsora:                            6.000,-Ft/fő/nap,                 gyermekeknek (4-12év): 5.000,-Ft/fő/nap
Félpanzió:                         9.500,-Ft/fő/nap,                  gyermekeknek (4-12év): 8.000,-Ft/fő/nap
Teljes ellátás:                  15.500,-Ft/fő/nap,                  gyermekeknek(4-12év):13.000,-Ft/fő/nap

Borkóstoló és Borvacsora Program Villányi Pincészetünkben:               14.500,-Ft/fő
Borkóstoló és Borvacsora Program Korlátlan Borfogyasztással:            20.000,-Ft/fő
Pincei Borkóstoló Borkorcsolyával:                                                              8.500,-Ft/fő
Transzfer:                                                                                                           2.000,-Ft/fő

Borkorcsolyák

Libazsíros deszka és nagyi házi pogácsája 2.500,-Ft/fő
(házi pogácsa, kenyér, libazsír, lila hagyma, piros paprikával hintve)

Sajttál 3.900,-Ft/fő (nemzetközi sajtválogatás, alma, dió, olíva)

Házi tál füstölt finomságokkal – 3.900,-Ft/fő
(füstölt sonka, szalonna, szalámi, kolbász, hagyma, paradicsom, paprika, főtt tojás, kenyér)

Borkorcsolya Tál – 3.900,-Ft/fő (vegyes borfalatkák – sajtok, füstölt finomságok, olíva, dió,
kenyér)

Wellness

Kombi szauna (finn szauna és infra szauna)
Az ár tartalmazza a szauna pihenőszoba, a szauna lepedők és szauna olajok széles választékának
használatát.
2.500,-Ft/fő/nap
Teljes ház foglalása esetén ingyenes.

Kerékpárkölcsönzés

Kerékpár kölcsönzési lehetőség, házhoz rendelhető kerékpárok, elektromos és gyermek
kerékpárok is rendelhetők:

  • Tóparti tekerés- Táv: 2 km Nehézsége: könnyű
  • Irány Villány- Táv: 6,5 km Nehézsége: könnyű
  • Villány-Bóly kerékpárút- Táv: 17 km Nehézsége: közepes
  • Három folyó kerékpáros túraútvonal- Táv: 20 km Nehézsége: közepes
  • Wine&Spa irány Harkány- Táv: 25 km Nehézsége: nehéz

Bella Pincészet és Borterasz – Villány

1989 óta működő családi vállalkozás. A Villány-Siklós Borút minősített tagja a kezdetektől fogva. A Bella Pincészet 15 hektáron termel eredetvédett prémium minőségű vörös és rosé borokat. Köztük megtalálhatók a legjellemzőbb villányi és bordói fajták is. Bella Zoltán a magyar bor iránti szeretetével és a több évtizedes borász tapasztalatára alapozva alkotja meg minőségi borait minden évben. Boraink garantáltan a legjobb hangulatot varázsolják asztalára legyen szó bármilyen alkalomról.

Egyedülállóan modern bisztró hangulatú borozónk Villány főutcáján panoráma terasszal várja vendégeit. Egy hely, ahol fiatalok, idősek, bohém társaságok egyaránt megállhatnak finom falatokat és rubintvörös bort ízlelgetni. Előzetes bejelentkezéssel pincei borbemutatót és borvacsora programot is kínálunk min. 6 fős társaságoknak.

  • Cím: 7771 Palkonya, Fő u. 63.
  • Tel.: +36/20-369-4222
  • Weboldal: www.bellavendeghaz.hu
  • Kapcsolattartó: Bella Petra
  • E-mail: bellabor@fibermail.hu
  • Nyitvatartás:

    egész évben, bejelentkezésre

  • Pinceszolgáltatások:

    Borkóstolás a Bella Pincészetben

  • Kapacitás: 16-21fő
  • Kínál-e étkezést:

    igen (reggeli, borvacsora) fentiek szerint

  • Foglalási feltételek:

    A foglaláskor 20% előleget kérünk a szállásdíj árából, ezzel lehet véglegesíteni a foglalást. Időpont módosítás esetén érkezést megelőző 14. napig az előleget átvezetjük az új időpont foglalásához, 2 héten belül nem tudjuk beszámítani, újra előleget kell utalni!
    Lemondás esetén érkezést megelőző 30. napig a szállásdíj 20%-át számoljuk fel, 30 napon belüli lemondás esetén a szállásdíj 100%-a kötbérként kiszámlázásra kerül! Megértésüket köszönjük!

  • Étkezési lehetőség:
    Hideg konyhás
    Meleg konyhás
  • Szállás típusa, minősítése: Villány-Siklósi Borút Egyesület minősített tagja, maximális 3 szőlőfürtös „Európai Borúti Minőség”

Bella Vendégház eseményei:

  • Sajnos nincs találat.

Események lista navigáció

arrow_upward