Hírek

Palkonyai arcok: Mr.PalKonyha, Pauli Zoli

Jó húsz éve érkeztem először Palkonyára, aztán azt vettem észre, hogy egyre gyakrabban jövök. Béke volt, nyugalom, és míg Villányban zajlott az élet, egymást érték az autók, itt macskák napoztak a járdán, és mindenki köszönt mindenkinek. Úgy adódott, hogy életem szorosan a borvidék fővárosához, Villányhoz kötődött, az egyik legrangosabb borászat vendéglátó vállalkozását vezettem, de valahányszor keresztülautóztam Palkonyán, ösztönösen lassabban hajtottam, és mindig azt éreztem, hogy itt lenne jó élni.

A PalKonyhának otthont adó kis parasztházat tizenhat éve vettem meg. Úgy gondoltam, jó kis búvóhely lesz majd, a nyugalom szigete a vendéglátós élet forgatagában. De gyorsan kiderült, hogy nemcsak én gondolom így, a budapesti barátok minden hétvégén egymásnak adták a kilincset, jött mindenki lassulni, ülni a kertben, nézni a napot, meg a felhőket és nem csinálni semmit. Így hát átalakítottuk kicsit a házat, berendeztünk néhány vendégszobát, és megnyílt a Fecskeház fogadó.

Akkor már működött egy pár vendégház a faluban, kezdett pezsdülni az élet, egyre több volt a hétvégi vendég, de alig-alig akadt, aki főzött volna a nyaralóknak. Én imádok a konyhában tevékenykedni, szerelmes vagyok a vidéki ízekbe, nálam mindig volt helyi stifolder, tojás, szalonna, frissen sült kenyér, így aztán sokszor még azok is a Fecskeházban csapódtak le reggelenként, akik máshol szálltak meg.  Nem kellett sokáig gondolkodni azon, mire van szüksége a falunak, a PalKonyhát a helyzet szülte.

A részleteket felvázoltam Nagypál Jutkának, aki szívesen vállalta a háziasszonyi teendőket, és azóta is együtt dolgozunk. Tréfásan azt szoktam mondani, hogy a miénk a vidék első falusi lakásétterme, de ez voltaképpen így igaz, hiszen a saját ételemet osztom meg a vendégekkel.

Mivel csak foglalásra nyitunk ki, az emberek jó előre bejelentkeznek hozzánk, így látható, hogy milyen az érdeklődés. Tavaly egy kis teraszt is építettünk a ház végéhez, hogy hellyel tudjuk kínálni a spontán vendégeket, de egy szép tavaszi, nyári hétvégén olyan sokan jönnek, hogy így sem tudjuk mindig fogadni a bejelentés nélkül érkezőket.

A konyha alapvetően a helyi alapanyagokra támaszkodik, marhát, sertést, tyúkot, tejet lehet kapni a faluban, a füstölt árut mi magunk készítjük. Az erdőben nemcsak vad és gomba van, de még szarvasgomba is akad, a friss hal pedig a falut körülölelő halastóból érkezik. Mindez tökéletesen megfelelő a lakásétterem rusztikus fogásaihoz, falusi ételeket tálalunk nagyobb adagokban, ahogyan a helyiek szeretik.

Minden évszaknak megvan a maga szépsége, most jönnek a tavaszi zöldségek, nyáron a gyümölcsök, ősszel a szőlő és a friss bor a legnagyobb sláger, télen pedig egymást érik a disznóvágások.

Már megjöttek a gólyák, virágoznak a fák, hajnalban a friss fű illata tölti meg a kerteket, és lassan elindulnak a nagy tavaszi programok is. Húsvét után egy héttel a Hú!SVÉT+SWEET, amikor a Stílusos Vidéki Éttermiség szakácsai főznek minden kertben, aztán a Palkonyai dűlőfutás, és már készülhetünk is a Pünkösdre, amit hagyományosan nyitott pincékkel köszönt a falu.

Vendégmarasztaló hely ez, az a fajta, ahol a helyiek sem bánják, ha a világ időnként kifordul mind a négy sarkából, mert egy-egy rendezvény ideje alatt a vendég, a vendéglátó és a falu minden lakója jól érzi magát. Hétközben aztán visszatér az élet a normális mederbe. Aki idilli falusi hangulatra vágyik, olyankor jöjjön. Nézzen be a pincékbe, üldögéljen a fák alatt, és beszélgessen a palkonyai vincellérekkel. Érdemes!


Szerző: Szabó Edit (Borsmenta) képek Szindbád

Palkonyai arcok: Nagypál Jutka

Tősgyökeres palkonyai vagyok, már a szüleim, a nagyszüleim is itt laktak. A családunk állattartással foglalkozik évtizedek óta. Most is van vagy negyven szarvasmarha az istállóban, a felét fejjük minden nap, a többi hízómarha. A környéken legalább száz családot mi látunk el friss tejjel, túróval, ami meg véletlenül nem fogy el, arra Kozma Szabolcs mindig vevő. Ő a vokányi sajtmester, itt él a szomszéd faluban. Különben a villányi Mandula étterem konyhafőnöke, de ráérő idejében olyan pazar kézműves sajtokat készít, hogy mindenki csudájára jár.

Ha a vendégházak lakóit nem számoljuk, akkor Palkonyán 350 fő él, és ebből 55 a gyerek. Azt gondolom, ez nagyon jó arány. A mi falunk nagyon vonzó a fiatalok körében, aki itt nőtt fel, nem megy el innen, és nemcsak azért, mert közel van Pécs.  A palkonyai lakosok többsége saját vállalkozást indított, szőlészettel, vendéglátással, halászattal foglalkozik, de sokaknak a falu körül elterülő hatalmas gyümölcsös ad munkát. Ez a borvidék legszebb faluja, aki nem hiszi, jöjjön el és győződjön meg róla személyesen!

Tavasszal a legszebb, amikor virágba borulnak a gyümölcsfák, illatoznak a kertek, és már olyan meleg az idő, hogy le lehet heveredni a fűbe. Olyankor minden hétvégén sok a látogató, a vendégházak megtelnek élettel, a teraszokon borozgatnak az emberek. Sok a rendezvény is, amikor kifordul a világ egy kicsit a megszokott rendjéből, de szerintem ezt Palkonyán senki se bánja.  Először jön a húsvét, egy héttel később a HÚ! SVÉT+Sweet, aztán a dűlőfutás, a pünkösd, és már benne is vagyunk a nyárban.

Aki Palkonyára jön, engem leginkább Pauli Zoltán lakáséttermében, a PalKonyhában talál meg. Ott dolgozom, sütök-főzök, tálalok, mikor mire van szükség. Szeretek főzni, de a PalKonyhában különösen, mert ott a helyi ételeket kínáljuk a vendégeknek.  Zoli persze mindig kitalál mellé valami különlegességet, de itt reggelenként a falusi disznótorokban készült hurka, kolbász, stifolder, sonka, helyi tojás és frissen sütött kenyér kerül az asztalra, délben meg szezonális levesek, krumpli, zeller, ahogyan nagyanyám főzte, vagy az a zsenge tavaszi zöldborsó, aminek nincsen párja.
Itt a gyerekek is mindig jól érzik magukat, de nem is csoda. Imádom őket, és tudják, hogy engem rá lehet venni mindenre. Csak kiejtik a szájukon, hogy mit szeretnének, és már dagasztom is a fánkot, verem a habot a madártejnek.

Palkonya alapító tagja az Európai Kulturális Falu mozgalomnak. Tizenkét ország falvai vannak benne: Hollandia, Görögország, Észtország, Anglia, Dánia, Ausztria, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország, Csehország és Magyarország, de az összes ország falvai között Palkonya a legkisebb település. Az egésznek az a célja, hogy népszerűsítsük és megszerettessük az emberekkel a falusi életet, és hogy bemutassuk egymásnak a kultúránkat. A falvak képviselői minden évben más országban találkoznak, Palkonyán 2007-ben voltak, az is nagy buli volt ám!

Én innen soha nem vágyódtam el, nem is tudom elképzelni máshol az életemet. Itt van a családom, itt vannak a barátaim, jól működik a vállalkozásunk, és úgy látom, hogy mások is szépen boldogulnak. Nagyon büszke vagyok a mi kis településünkre!


Szerző: Szabó Edit (Borsmenta) képek Szindbád

Ismét a vidéki gasztronómia színe java érkezik Palkonyára

Immár hagyományosan a Hú!SVÉT+7 nevű rendezvénnyel startol el a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) 2017-es éve az ünnepet követő hétvégén (április 22-23). Az esemény házigazdája, a Villányi borvidék közkedvelt gasztronómiai színfoltja, a lakásétteremként és gasztroműhelyként működő PalKonyha.

A minifesztivál idén is tematikus lesz, de ezúttal nem alapanyagok köré épül a koncepció. A szombat a vidéki éttermek napja, mely 9.30-kor egy falusi SVÉT-asztalos közösségi reggelivel indul. Ennek célja a helyi, házi készítésű különlegességek népszerűsítése, továbbá, hogy rámutasson a reggeli étkezés fontosságára.

Déltől indul a Gasztropódium, izgalmas szellemi táplálékkal, azaz beszélgetésekkel gasztro, illetve boros témákban. 12.00-kor nyitnak a hagyományosan felújított paraszt porták, ahol a SVÉT-tagok és meghívott vendégéttermek a saját környékükre jellemző húsvéti és vidéki ízekkel készülnek egészen az esti órákig, idén tehát már a vacsora is megoldható lesz helyben. A nap zárásaként megnyitjuk a Babka pop-up bárt, ahol helyi borokkal, színes koktélokkal, DJ-vel és fényfestéssel készülünk.

Vasárnap is lesz reggeli, de immár párbajjal megspékelve, ahol neves női gasztrobloggerek zsűrizésével a Babka Budapest és a PalKonyha mérkőzik meg, hogy kiderüljön vajon vidéken, vagy a fővárosban jobb-e a reggeli (regisztráció szükséges: svet.hu)

Déltől a vidéki cukrászműhelyeké a főszerep, de aggodalomra semmi ok, mert a falubéli porták felkeresésével a bevitt kalóriák legyalogolhatók, ezzel együtt a tündéri baranyai mintafalu, Palkonya is megismerhető.

A hétvégén a gyerekek sem unatkoznak majd. Lesz nyitott gazdaság és gyerekparkoló, ahol nyuszi, boci, bari, pipi és a többiek tartanak fogadó órát. A helyszínnel szemben autentikus fa játszótér, illetve kézműves foglalkozások várják a családokat.

A részletes program itt olvasható.

Hú!SVÉT – 2016 from E-motion Pictures on Vimeo.

arrow_upward