Jó húsz éve érkeztem először Palkonyára, aztán azt vettem észre, hogy egyre gyakrabban jövök. Béke volt, nyugalom, és míg Villányban zajlott az élet, egymást érték az autók, itt macskák napoztak a járdán, és mindenki köszönt mindenkinek. Úgy adódott, hogy életem szorosan a borvidék fővárosához, Villányhoz kötődött, az egyik legrangosabb borászat vendéglátó vállalkozását vezettem, de valahányszor keresztülautóztam Palkonyán, ösztönösen lassabban hajtottam, és mindig azt éreztem, hogy itt lenne jó élni.
A PalKonyhának otthont adó kis parasztházat tizenhat éve vettem meg. Úgy gondoltam, jó kis búvóhely lesz majd, a nyugalom szigete a vendéglátós élet forgatagában. De gyorsan kiderült, hogy nemcsak én gondolom így, a budapesti barátok minden hétvégén egymásnak adták a kilincset, jött mindenki lassulni, ülni a kertben, nézni a napot, meg a felhőket és nem csinálni semmit. Így hát átalakítottuk kicsit a házat, berendeztünk néhány vendégszobát, és megnyílt a Fecskeház fogadó.
Akkor már működött egy pár vendégház a faluban, kezdett pezsdülni az élet, egyre több volt a hétvégi vendég, de alig-alig akadt, aki főzött volna a nyaralóknak. Én imádok a konyhában tevékenykedni, szerelmes vagyok a vidéki ízekbe, nálam mindig volt helyi stifolder, tojás, szalonna, frissen sült kenyér, így aztán sokszor még azok is a Fecskeházban csapódtak le reggelenként, akik máshol szálltak meg. Nem kellett sokáig gondolkodni azon, mire van szüksége a falunak, a PalKonyhát a helyzet szülte.
A részleteket felvázoltam Nagypál Jutkának, aki szívesen vállalta a háziasszonyi teendőket, és azóta is együtt dolgozunk. Tréfásan azt szoktam mondani, hogy a miénk a vidék első falusi lakásétterme, de ez voltaképpen így igaz, hiszen a saját ételemet osztom meg a vendégekkel.
Mivel csak foglalásra nyitunk ki, az emberek jó előre bejelentkeznek hozzánk, így látható, hogy milyen az érdeklődés. Tavaly egy kis teraszt is építettünk a ház végéhez, hogy hellyel tudjuk kínálni a spontán vendégeket, de egy szép tavaszi, nyári hétvégén olyan sokan jönnek, hogy így sem tudjuk mindig fogadni a bejelentés nélkül érkezőket.
A konyha alapvetően a helyi alapanyagokra támaszkodik, marhát, sertést, tyúkot, tejet lehet kapni a faluban, a füstölt árut mi magunk készítjük. Az erdőben nemcsak vad és gomba van, de még szarvasgomba is akad, a friss hal pedig a falut körülölelő halastóból érkezik. Mindez tökéletesen megfelelő a lakásétterem rusztikus fogásaihoz, falusi ételeket tálalunk nagyobb adagokban, ahogyan a helyiek szeretik.
Minden évszaknak megvan a maga szépsége, most jönnek a tavaszi zöldségek, nyáron a gyümölcsök, ősszel a szőlő és a friss bor a legnagyobb sláger, télen pedig egymást érik a disznóvágások.
Már megjöttek a gólyák, virágoznak a fák, hajnalban a friss fű illata tölti meg a kerteket, és lassan elindulnak a nagy tavaszi programok is. Húsvét után egy héttel a Hú!SVÉT+SWEET, amikor a Stílusos Vidéki Éttermiség szakácsai főznek minden kertben, aztán a Palkonyai dűlőfutás, és már készülhetünk is a Pünkösdre, amit hagyományosan nyitott pincékkel köszönt a falu.
Vendégmarasztaló hely ez, az a fajta, ahol a helyiek sem bánják, ha a világ időnként kifordul mind a négy sarkából, mert egy-egy rendezvény ideje alatt a vendég, a vendéglátó és a falu minden lakója jól érzi magát. Hétközben aztán visszatér az élet a normális mederbe. Aki idilli falusi hangulatra vágyik, olyankor jöjjön. Nézzen be a pincékbe, üldögéljen a fák alatt, és beszélgessen a palkonyai vincellérekkel. Érdemes!
Szilvia: A kilencvenes évek végén, amikor még Fenyvesi Zsolt, vagy ahogyan mindenki ismeri, Suta a palkonyai halastavaknál dolgozott, gyakran jártunk ide pihenni. Akkoriban Budapesten éltünk, és mindketten menedzserként dolgoztunk, jól esett megérkezni a faluba, ahol teljes volt a nyugalom. Addig mondogattuk, hogy jó lenne kiszállni a mókuskerékből, míg 2002-ben végre rászántuk magunkat a nagy lépésre: vettünk egy házat Palkonyán.
Balázs: Akkor még szinte alig volt vendégház a faluban, de nagyon befogadónak bizonyult a közeg. Becker Leonóra volt a polgármester, aki rengeteget tett a településért. Én úgy láttam, hogy a célja elsősorban nem a falu életének felpezsdítése, sokkal inkább a meglévő értékek konzerválása volt, azon dolgozott, hogy a pincesort és a régi épületeket eredeti állapotukban megtartsa. Ebből a célból létrehozott egy műemlékvédelmi programot, és mindannyian hálásak lehetünk neki, hogy ezt végigvitte.
Szilvia: Éreztük, hogy Palkonyában rengeteg lehetőség rejlik. Az idősebbik Haraszti házaspárral jó barátságba kerültünk, hozzájuk jártunk borozgatni, beszélgetni, aztán szép lassan megismertünk mindenkit. Rengeteg segítséget kaptunk a helybeliektől, elmagyarázták, mit hová ültessünk a kertben, mit hol érdemes beszerezni. Lépésről lépésre váltunk igazi palkonyai lakosokká.
Balázs: Elhatároztuk, hogy egy kicsit felpezsdítjük az életet magunk körül. A vendéglátás, a turizmus szép lassan fejlődésnek indult a településen, vettünk két ingatlant, és 2004-ben megnyitottuk a Borvirág vendégházat, amit később a Parázs követett. Az első borunkat is 2004-ben palackoztuk, igaz, akkor még vásárolt szőlőből. 2006-ban nagy megtiszteltetés ért: Palkonya lakossága felkért, hogy legyek polgármester. A feladatot egy ciklusra vállaltam. Elég munkás időszak volt, az általános tennivalók mellett rengeteg programot szerveztünk, és ekkor láttuk vendégül az Európa Kulturális Faluja programban szereplő falvak képviselőit is. Szerencsére nem voltam magamra hagyva, Szilvi mellettem állt, és a falu lakói is mindenben támogattak.
Szilvia: Azt a sok segítséget, amit ideköltözésünkkor a falutól kaptunk, igyekeztünk marketingmunkával viszonozni. Megkérdeztük a lakosokat, mit szeretnének, mire vágynak, mit gondolnak a település jövőjéről, és a felmérés eredményét beépítettük az általunk elkészített stratégiai tervbe. Fantasztikus volt a helyiek aktivitása. Nóra képviselő maradt, és a Villány-Siklósi Borút Egyesület elnökeként továbbra is segítette a munkánkat.
Balázs: Nagyon jó érzéssel gondolok vissza ezekre az évekre. Az általunk szervezett programokra természetesen jöttek a barátaink, akik közül többen beleszerettek a faluba, és néhány hónapon belül házat vettek Palkonyán. Szerettünk volna saját szőlőültetvényt, meg is vásároltuk, de be kellett látnunk, hogy a gyerekek és a munkánk mellett nem marad rá elég idő, ahhoz pedig túl szép és értékes az a terület, hogy hagyjuk parlagon heverni. A Mokos Pince vette meg tőlünk, jó kezekbe került az ültetvény, mi pedig folytatjuk a borkészítést, ahogyan kezdtük, vásárolt szőlőből.
Szilvia: Három gyereket nevelünk, a két nagyobb már Pécsre jár iskolába, a legkisebb azonban még csak néhány hónapos, most ő tölti ki a mindennapjaimat. A gyerekek nagyon szeretik Palkonyát, ami nem is csoda, mert itt egészen szabadok lehetnek. Kicsi koruktól eljártak Major Judithoz rajzolni, aki fantasztikus szeretettel és türelemmel tanította őket, és nemcsak ügyesebbek lettek, de a látásmódjuk is nagyon sokat gazdagodott.
Balázs: Valahogy ösztönösen éreztem, hogy lennie kell a környéken szarvasgombának, és nagyon örültem, amikor ráakadtam az élőhelyére. Ma már a szarvasgomba gyűjtése és termesztése az új szerelmem. Most még nincs sok belőle, így a „Palkonyai szarvasgomba” márkanév majd akkor válik igazán értelmezhetővé, ha elkészül az ültetvény. Egyelőre annyi van, amennyi a mi kis vendéglátásunkhoz elég, de a komolyabb kereskedelemre még várni kell.
Szilvia: Palkonya csodálatos hely, szeretünk itt élni, és nagyon szívesen látjuk a vendégeket. Továbbra is dolgozunk a turizmus fellendítésén, de most már mások a léptékek, mint kezdetben voltak. Sok embert vonzó, izgalmas és különleges rendezvényeket szeretnénk szervezni, és ennek érdekében létre is hoztunk egy egyesületet a településen. Az a célunk, hogy Palkonya minden termékét itt helyben adjuk el, hiszen ha jó, amit kínálunk, nincs szükség kereskedőkre.
Balázs: A családunk anyagi biztonságát a jövőben három pillérre helyezzük, és bízunk benne, hogy a vendégházakból, a borból és a szarvasgombából származó bevétel elég lesz arra, hogy kényelmesen megéljünk belőle. A budapesti életünket végleg feladtunk, és Pécshez ugyan kötődünk, de a hétköznapjainkat alapvetően ez a falu határozza meg.
Szilvia: Már nagyon várjuk a tavaszi nagy rendezvényeket, mindjárt itt a Húsvét, aztán a Hú!SVÉT+Sweet, amit pedig az én saját „gyerekem”, a Palkonyai Dűlőfutás követ. Ha végignézünk a falun, azt látjuk, hogy nem dolgoztunk hiába, épül, szépül, fejlődik Palkonya, a turisták szívesen jönnek hozzánk, mi pedig, akik itt élünk, megtaláljuk az örömünket ebben az életformában.
Keramikus vagyok, többgenerációs művészcsaládból származom. Budapesten végeztem, az Iparművészeti Főiskolán, Schrammel Imre és Keserü Ilona tanítványaként. A 1991-ben indult el a Képzőművészeti Mesteriskola Siklóson, oda jöttem tanulni diploma után, akkor ismertem meg Becker Leonórát, aki fotósként dolgozott az Alkotótelepeken.
Fantasztikus jelenség volt, imádtam, ahogyan öltözködött, ahogyan beszélt, nagyon gyorsan összebarátkoztunk. Ott voltam akkor is, amikor Nóra megismerkedett a későbbi férjével, Colin Foster angol szobrásszal. Teltek-múltak az évek, és hallottuk, hogy Colin és Nóra egy Palkonya nevű kis faluban telepedett le, és hogy Nóra lett a polgármester. Egyszer meglátogattuk őket, máig emlékszem arra a hangulatra. Nyár volt, zöld lombok az udvaron, és Nóra nevetve jött ki a kertbe, kezében egy üdítőkkel megrakott afrikai tálca. A tálcát letette egy farönkből és malomkőből készült kis asztalra, ültünk, beszélgettünk, és hirtelen megéreztem, hogy ez mekkora szabadság! Hogy milyen nagyszerű lehet itt élni.
Nem sokkal később erre jártunk, együtt ebédeltünk Nórával Siklóson, és a férjem megkérdezte, nem tud-e egy eladó házat a faluban. Ő persze tudott, másnap kettőt is megmutatott, az egyikbe azonnal beleszerettünk, így lettünk mi is palkonyai lakosok. Ez 1994-ben történt. Abban az időben több művész élt itt, aztán szép lassan mindenki elköltözött, de mi itt maradtunk.
Nóra és Colin fogalom volt Palkonyán. Nóra a polgármesterség mellett rengeteg mindent csinált, az ő nevéhez fűződik a Villány-Siklósi Borút Egyesület megalapítása, szinte mágnesként vonzotta a képzőművészeket, folyton szervezett, tervezett, előadásokra, konferenciákra járt. Colin meg csak készítette a szobrait abban a csodálatos kertben.
Egyszer, amikor Nóra több napra elutazott, a palkonyaiak összefogtak, és vitték Colinnak a reggelit, az ebédet meg a vacsorát, nehogy éhen haljon az a szegény ember asszony nélkül.
Nóra nagyon sokat tett azért a darabka Magyarországért, ahol élünk. Ez a borvidék és ez a falu volt az élete. Komoly szerepe van abban, hogy Palkonyát Európa Kulturális Falujaként tartják számon, hogy ápoljuk a település hagyományait, és hogy az életünk ilyen gazdag és sokszínű. Már több, mint egy éve nincs velünk, de minden nap hiányzik.
Nem teljesen szokványos művészpálya az enyém, belátom, de imádok gyerekekkel foglalkozni. 1998-ban Nóra támogatásával a faluházban elindult egy „Szakköröm”, ahol rajzolni tanítottam a gyerekeket, és ez a mai napig megmaradt. Lehet egy gyerek akármilyen kicsi, ha egyedül tud menni pisilni és nem eszi meg a zsírkrétát, hozzám már jöhet. Igyekszem átadni mindent, ami fontos, nemcsak azt, hogyan bánjanak a ceruzával, hanem azt is, hogyan szemléljék a világot. Az eltelt évek alatt többen léptek képzőművész pályára a tanítványaim közül. Többek között a saját lányaim, és Krámos Arnold, akinek volt már kiállítása is a faluban.
A tanítás mellett szerencsére a saját művészi pályámra is jut idő. Az egyik szobrom nemrég egy csoportos kiállításon vett részt Párizsban, erre nagyon büszke vagyok. Kortárs alkotás, amin letrasettel egy verssor látható. „Lám a növények égig hajolnak”.
Van a faluban egy kerámiaműhelyem, amely időközben Romgalériává avanzsálódott. Itt kiállításokat rendezhetek, borral, gasztronómiával, zenével és legfőképpen képzőművészettel. Szeretnék még többet adni azoknak, akik eljönnek hozzánk, és nemcsak a gyerekeknek, a felnőtteknek is.
Hogy mit szeretek Palkonyában? Nehéz erre felelni. Talán a kertemet szeretem legjobban. Vannak benne fák, csak úgy, mindenféle cél nélkül, és határos az erdővel. Van egy kis veteményesem, és rönkökkel körülrakott tűzrakóhely, ahol sokan le tudunk ülni. Nekem ugyan nincs borom, de vannak szobraim, így bort ugyan nem, de nyugalmat és derűt mindenkinek jó szívvel kínálok, aki betér hozzánk. Örülök, ha jönnek a vendégek, megcsodálják a kertet, és élvezik egy kicsit azt a „másfajta” hangulatot, hiszen az is Palkonya része.
Szerző: Szabó Edit (Borsmenta) képek Szindbád, Villány Borvidék.
Tíz éve élek Palkonyán, szerintem én vagyok a legfrissebb helyi lakos. Amikor először itt jártam, még szálláslehetőség sem volt a faluban, Villánykövesden aludtunk a barátaimmal. Ha csak lehetett, jöttünk Sutához, aki akkor még a halastavaknál dolgozott. Vágtuk a nádat, főztük a halászlét, szép volt az élet. Hajnalban mindig elmentem futni, megcsodáltam a napfelkeltét a halastó felett. Feledhetetlen volt a látvány.
Sajnos a munkám a nyári hónapokban máshová szólít, ezért egyelőre korlátozottabbak itt a lehetőségeim, pedig a kis földemet művelni és a gyümölcsösömet gondozni mindig nagy öröm. Most még kétlaki életet élek, de remélem, nem kell a nyugdíjas éveimig várni, hogy ezt a helyzetet felszámoljam.
Hogy mi az, ami Palkonyához köt? A borászkodás. A birtok még csak most alakul, de remélem, hogy egyszer majd abból fogok megélni. Az enyém, illetve a társammal együtt a miénk a legfiatalabb borászati vállalkozás a településen. 2015-ben kezdtünk, a fejlődés lassú, de látható. Saját szőlőterületünk egyelőre nincs, pedig szeretnénk, majd meglesz az is. A vásárolt gyümölcsöt a saját házamnál lévő pincében dolgozzuk fel, ott van az adóraktárunk is, és ősszel vettünk a pincesoron egy présházat. A felújítás ugyan még zajlik, de a Vince napon már új helyszínként debütáltunk, és a jövőben ott szeretnénk fogadni a vendégeket. Az üzlettársam Budapesten él, ezer szállal kötődik a fővároshoz, biztosan nem fog ideköltözni, de ő sem csak befektető. Régóta vagyunk barátok, ő is komoly fantáziát lát a borászatban.
A felnőttoktatásban szereztem borászképesítést a villányi szakiskolában, mint több más borász barátom Palkonyán. Az alapok tehát megvannak, és folyamatosan képzem magam. Minden év hoz új tapasztalatokat.
Mivel a főállásom jelenleg a Balatonhoz köt, május végén minden évben elhagyom Palkonyát, és csak a szüretre érek vissza. Mióta megvan a borászat, egyre nehezebb a távollét. Sokáig érleltem magamban a döntést, és mire létrehoztuk a vállalkozást, elég pontosan tudtuk, mi kell hozzá, hogy elinduljon és fejlődni tudjon. Szeretnénk kényelmes, higiénikus, korszerű körülmények között dolgozni, ezért az az elsődleges cél, hogy felépítsünk egy jól működő, gazdaságosan üzemeltethető feldolgozót. Eddig csak rozé készült nálunk, nemrég palackoztuk az első portugieser vörösborunkat a 2016-os évjáratból. Fehérborban nem gondolkodunk, de a rozé mindenképpen megmarad a kínálatunkban, mert igényli a piac. Mellette lesz a portugieser, ami Villány közelsége miatt nagyon fontos, és a későbbiekben jó lenne majd készíteni egy nagy bordeaux-i küvét és egy Villányi Franc-t is. Ennél szélesebb fajtaválasztékra nem törekszünk. Nem mennyiségben, hanem minőségben gondolkodunk, azt szeretnénk, hogy kevés, de csúcskategóriás bor kerüljön ki a pincénkből.
A boraink értékesítésére igyekszünk egy logikus, ésszerű, tervezhető stratégiát kialakítani. Nagykereskedésekkel nem tárgyalunk, minden palack a vendéglátásban, vagy itt helyben talál gazdára. Ez egyelőre nem okoz különösebb gondot, hiszen még nem nagy a mennyiség, az idén 4500 palackot töltöttünk meg, a kereslet sokkal nagyobb, mint a kínálat, az igényekkel nehéz lépést tartani. Aki szeretné megnézni, hol tart most a vállalkozás, a Németh és Német Pincét keresse.
