Ilyenek voltatok Pünkösdkor – Galéria

Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek Palkonyára, és idén is immár 2-napon keresztül velünk ünnepeltetek a Pünkösdi Nyitott Pincék alkalmával.

Stifolderek versenyeztek a PalKonyhán

Szerző: Schneider Gábor

Egyenletes színvonal és magas minőség jellemezte a Villányi Borvidék nemrég megrendezett stifolderversenyét. A szakmai zsűri tetszését idén is Kalmár László füstöltáruja nyerte el.

Immár hatodik alkalommal rendezték meg a Villányi Borvidék stifolderversenyét, a megmérettetésnek ezúttal is a PalKonyha portája adott otthont. Közel húsz minta érkezett be a régióból, a zsűri elé természetesen név nélkül kerültek a számozott kóstolófalatok.
– Ha visszaemlékszem az első versenyekre, felrémlik néhány egészen furcsa húskészítmény is, köztük túlpaprikázott, túlfüstölt, esetleg avasodásnak indult stifolderekkel – mondta a házigazda, Pauli Zoltán. – Az eltelt évek során viszont a színvonal egyértelmű fejlődését tapasztaltuk, szépen sorban elmaradtak a gyenge vagy hibás minták, és mára eljutottunk odáig, hogy mind ízben, mind külalakban egyenletes és magas színvonalat nyújtanak a nevezőink.

Nem is volt könnyű dolga a zsűrinek, hiszen a kifogástalan minőségben elkészített, finom és tetszetős szalámik közötti elsőbbség kérdésében esetenként már csak a bírák személyes ízlése döntött.

Már több éves tapasztalat, hogy a lista élén általában olyan stifolderek végeznek, amelyek nem képviselnek szélsőséget sem az ízesítés, sem pedig az érlelés tekintetében. Az intenzív fűszeresség, a sok só, bors, esetleg csípős paprika általában nem hoz sikert, mint ahogy a túl korán felszelt, netán beszáradt, túlérett minta sem. A jó arányokkal kezelt klasszikus só, bors, paprika, fokhagyma ízesítés és a nagy keresztmetszetű bél használata viszont úgy tűnik, közelebb vihet a győzelemhez.

Az idei verseny győztese a siklósi Kalmár László lett, aki – mint a korábbi években mindig – ezúttal is nagy műgonddal elkészített hentesárut tett le a zsűri elé.
– Szeretnénk, ha még többen magukénak éreznék ezt a kis versengést, és a 2018-as BorZsongás Fesztiválon még több minta közül választhatnánk ki a Villányi Borvidék stifolderét – mondta Pauli Zoltán. – Idén is többen éltek a társadalmi zsűrizés lehetőségével, ami szintén azt mutatja, hogy van érdeklődés a hagyományos sváb füstöltáru, a stifolder iránt.

Az idei eredmény, a harmadik helyen holtversennyel:

1. Kalmár László
2. Nagypál József, PalKonyha
3. Nagypál Judit
3. Nagypál Róbert
4. Nagypál József

Palkonya a Villányi Borvidék gasztrofaluja

Nagy sikerrel, csodálatos tavaszi időben zajlott a Stílusos Vidéki Éttermiség szezon nyitó közönség találkozója Palkonyán. A nagy sikerű eseményt követően a falu az egész éves rendkívül színes gasztronómiai kínálatának köszönhetően immár a Villányi Borvidék gasztrofalujaként várja a kulináris kalandok kedvelőit.

A varázslatos hangulatról meséljenek inkább a képek!

 

Palkonyai arcok: Becker Leonóra, Major Judit gondolatai…

Keramikus vagyok, többgenerációs művészcsaládból származom. Budapesten végeztem, az Iparművészeti Főiskolán, Schrammel Imre és Keserü Ilona tanítványaként. A 1991-ben indult el a Képzőművészeti Mesteriskola Siklóson, oda jöttem tanulni diploma után, akkor ismertem meg Becker Leonórát, aki fotósként dolgozott az Alkotótelepeken.

Fantasztikus jelenség volt, imádtam, ahogyan öltözködött, ahogyan beszélt, nagyon gyorsan összebarátkoztunk. Ott voltam akkor is, amikor Nóra megismerkedett a későbbi férjével, Colin Foster angol szobrásszal. Teltek-múltak az évek, és hallottuk, hogy Colin és Nóra egy Palkonya nevű kis faluban telepedett le, és hogy Nóra lett a polgármester. Egyszer meglátogattuk őket, máig emlékszem arra a hangulatra. Nyár volt, zöld lombok az udvaron, és Nóra nevetve jött ki a kertbe, kezében egy üdítőkkel megrakott afrikai tálca. A tálcát letette egy farönkből és malomkőből készült kis asztalra, ültünk, beszélgettünk, és hirtelen megéreztem, hogy ez mekkora szabadság! Hogy milyen nagyszerű lehet itt élni.

Nem sokkal később erre jártunk, együtt ebédeltünk Nórával Siklóson, és a férjem megkérdezte, nem tud-e egy eladó házat a faluban. Ő persze tudott, másnap kettőt is megmutatott, az egyikbe azonnal beleszerettünk, így lettünk mi is palkonyai lakosok. Ez 1994-ben történt. Abban az időben több művész élt itt, aztán szép lassan mindenki elköltözött, de mi itt maradtunk.

Nóra és Colin fogalom volt Palkonyán. Nóra a polgármesterség mellett rengeteg mindent csinált, az ő nevéhez fűződik a Villány-Siklósi Borút Egyesület megalapítása, szinte mágnesként vonzotta a képzőművészeket, folyton szervezett, tervezett, előadásokra, konferenciákra járt. Colin meg csak készítette a szobrait abban a csodálatos kertben.

Egyszer, amikor Nóra több napra elutazott, a palkonyaiak összefogtak, és vitték Colinnak a reggelit, az ebédet meg a vacsorát, nehogy éhen haljon az a szegény ember asszony nélkül.
Nóra nagyon sokat tett azért a darabka Magyarországért, ahol élünk.  Ez a borvidék és ez a falu volt az élete. Komoly szerepe van abban, hogy Palkonyát Európa Kulturális Falujaként tartják számon, hogy ápoljuk a település hagyományait, és hogy az életünk ilyen gazdag és sokszínű. Már több, mint egy éve nincs velünk, de minden nap hiányzik.

Nem teljesen szokványos művészpálya az enyém, belátom, de imádok gyerekekkel foglalkozni. 1998-ban Nóra támogatásával a faluházban elindult egy „Szakköröm”, ahol rajzolni tanítottam a gyerekeket, és ez a mai napig megmaradt. Lehet egy gyerek akármilyen kicsi, ha egyedül tud menni pisilni és nem eszi meg a zsírkrétát, hozzám már jöhet. Igyekszem átadni mindent, ami fontos, nemcsak azt, hogyan bánjanak a ceruzával, hanem azt is, hogyan szemléljék a világot. Az eltelt évek alatt többen léptek képzőművész pályára a tanítványaim közül. Többek között a saját lányaim, és Krámos Arnold, akinek volt már kiállítása is a faluban.

A tanítás mellett szerencsére a saját művészi pályámra is jut idő. Az egyik szobrom nemrég egy csoportos kiállításon vett részt Párizsban, erre nagyon büszke vagyok. Kortárs alkotás, amin letrasettel egy verssor látható. „Lám a növények égig hajolnak”.

Van a faluban egy kerámiaműhelyem, amely időközben Romgalériává avanzsálódott. Itt kiállításokat rendezhetek, borral, gasztronómiával, zenével és legfőképpen képzőművészettel. Szeretnék még többet adni azoknak, akik eljönnek hozzánk, és nemcsak a gyerekeknek, a felnőtteknek is.

Hogy mit szeretek Palkonyában? Nehéz erre felelni. Talán a kertemet szeretem legjobban. Vannak benne fák, csak úgy, mindenféle cél nélkül, és határos az erdővel. Van egy kis veteményesem, és rönkökkel körülrakott tűzrakóhely, ahol sokan le tudunk ülni. Nekem ugyan nincs borom, de vannak szobraim, így bort ugyan nem, de nyugalmat és derűt mindenkinek jó szívvel kínálok, aki betér hozzánk. Örülök, ha jönnek a vendégek, megcsodálják a kertet, és élvezik egy kicsit azt a „másfajta” hangulatot, hiszen az is Palkonya része.


Szerző: Szabó Edit (Borsmenta) képek Szindbád, Villány Borvidék.

 

Palkonyai arcok: Harasztiak, avagy a Ferkó és a Möszi

Haraszti Ferenc és Harasztiné Bóka Lilla

Ferenc: Már a nagyszüleim is Palkonyán éltek, én is itt nőttem fel, és soha nem is vágyódtam el innen. A városi élet, a nyüzsgés távol áll tőlem, de másik faluba se költöznék szívesen. Gyerekkoromban dísznövénykertész akartam lenni, volt is egy hatalmas kaktuszgyűjteményem, amire nagyon büszke voltam. Úgy tízéves lehettem, amikor valahogy beszabadultak a csirkék, és az összes kaktuszt lelegelték. Szertefoszlott minden álmom.

Lilla: Én viszont mindig szobafestő szerettem volna lenni, de anyukám azt mondta, az nem lányoknak való, így lett belőlem dísznövénykertész. Tizenhat éve egy környékbeli diszkóban ismertem meg Ferit. A házasságkötésünk után egyetlen percig sem volt kérdés, hogy Palkonyán telepszünk le. Apósoméktól kaptunk egy házat, amit felújítottunk, csinosítgattunk. A földszinten üzemeltetjük a helyi boltot, mi pedig az emeleten élünk. Igazi falusi asszonyként én vagyok az utak királynője, de Pécsre már nem szívesen merészkedem be autóval, zavar a forgalom.

Feri: A Palkonya-Pécs közötti buszjáraton dolgozom sofőrként, szinte minden utast névről ismerek. A nagyapám is buszozott, én húszévesen kezdtem. Minden hónapban három hetet töltök a volán mögött, a maradék időmet pedig a Haraszti Pincészetnek szentelem, egy ideje már én vagyok a családi pincészetünk borásza.

Lilla: Anyósom viszi a falu egyetlen boltját, de sokszor elkél a segítség, olyankor én állok a pult mögé. Nálunk aztán tényleg mindent lehet kapni, és ami nincs, azt is beszerezzük néhány nap alatt. Van egy sor olyan cikkünk, amit kifejezetten egyetlen vevő miatt tartunk. A nyitva tartás mobil, aki tudja a telefonszámomat, és tényleg fontos dolog hiányzik, este 11-kor is felhívhat. Ha a gyereknek tej kell, azonnal ugrunk, de az ötödik sör miatt egy kicsit össze szoktam vonni a szemöldökömet.

Feri: Ahogy mondani szokás, beleszülettem a borba. A szüleim dolgoztak, én pedig mentem nagyapámmal a szőlőbe. Úgy tanultam meg a szőlőművelést, hogy észre se vettem, a borkészítést pedig édesapámtól lestem el a pincében. Édesapám nagyon jó bort készített, rájöttünk, hogy érdemes ezzel komolyabban foglalkozni. A meglévők mellé telepítettünk néhány prémium fajtát, és bő évtizede elkezdtük a palackozást is. Jelenleg 4 hektáron gazdálkodunk, és van még egy másfél hektáros, szép, déli lejtésű területünk, ahová szintén prémium fajtákat szeretnék telepíteni.

Lilla: Egyre több vendég érkezik hozzánk bort kóstolni, általában őket is én fogadom. Szerencsés természetem van, mindenkivel gyorsan megtalálom a hangot, jól szokták érezni magukat a pincénkben az emberek. Tervezzük a vendéglátás bővítését, beadtunk egy fejlesztési pályázatot, most várjuk az eredményt. Ha megítélik a támogatást, el is kezdjük az építkezést.

Feri: Egyelőre 20.000 palack borunk van évente, aminek a 80%-a itt helyben fogy el. Szállítunk persze pécsi, budapesti vinotékákba, sőt, egy kereskedő barátom segítségével még Kínába is, de én a helyben értékesítésben hiszek a legjobban.

Lilla: Ha bővül a vendéglátás, ételt is kínálunk majd a borok mellé. Az az elvem, hogy komoly húsokhoz csak férfi nyúlhat, úgyhogy Feri főz majd, én pedig a borokat mutatom be a vendégeknek. Két fiunk van, Bence és Vince az egyikük tíz, a másikuk hétéves. Vince azt mondta, borász lesz, farmer és vadász. Le se lehet szedni a traktorról, imád velünk jönni a szőlőbe. Úgy tűnik, lesz majd, aki továbbviszi, amit mi felépítünk.


Szerző: Szabó Edit (Borsmenta) képek Szindbád

Sztár séf a Palkonyhán

Fantasztikus szarvasgomba tematikájú borvacsorát rendezett a PalKonyha. Pauli Zoltán házigazda meghívására Magyarország egyik legismertebb séfje, a Stílusos Vidéki Éttermiség elnöke, Ruprecht László látogatott el Palkonyára egy közös főzésre.
A tulajdonos tervei alapján ezentúl rendszeres időközönként megrendezésre kerülő tematikus gourmet vacsoraesteken minden alkalommal egy gasztronómiai, vagy bor témát járnak körül a házigazdák.
Most sem volt ez másképp, ezúttal a palkonyai szarvasgombák szolgálták az est témáját. Hárságyi Balázs által gyűjtött téli fekete (Tuber melanosporum), fehér (Tuber magnatum) és homoki fehér (Terfezia terfezoides) szarvasgombák az alábbi fogásokba kerültek felhasználásra:
•    Szarvasgombás házi sajt tatár, raclette sajtos pirítóssal
•    Sütőtök krémleves, szarvasgombás harcsa galuskával
•    Szarvasgombás, fehérboros, tanyasi csirke, zellerrel és céklával
•    Szarvasgombás- diólikőrös madártej, vajas gyümölcs kenyérrel

Palkonyai arcok: Berti, a polgi (Beck Engelbert)

A családunkban három generáció óta minden elsőszülött fiúgyerek neve Engelbert. Nagyon szeretem, de bevallom, hogy pizzát rendelni nem könnyű ezzel a névvel. 2014 októbere óta vagyok Palkonya polgármestere.
A nagyszüleim a kitelepítés során kerültek Vókányból Németországba, sok rokonom Pécsett él ma is. Én Pécsett születtem, de mindig bennem volt, hogy a kitelepítéskor a családon esett sebet valahogyan nekem kellene begyógyítanom. Érettségi után, tizenkilenc évesen, nyelvtudás nélkül jöttem el először Magyarországra. Szép lassan megtanultam a nyelvet, bár az írás-olvasás a mai napig nehézséget okoz.

Nagyon kalandos úton keveredtem Palkonyára. Németországban egy barátom felvetette, vajon lenne-e a zöldenergiára Magyarországon kereslet. Érdekes volt a kérdés. Eljöttünk, feltérképeztük a környéket, és találtunk is egy helyet, ahová lehetett volna naperőművet telepíteni. A részletek miatt találkoznom kellett Magyarbóly polgármesterével. Szüret után voltunk éppen, ő azt mondta, ilyenkor semmire nincs ideje, de ha elmegyek vele az anyósa palkonyai pincéjébe, ott beszélgethetünk, amíg ő fejti a bort. Akkor voltam először a faluban, és annyira megtetszett, hogy azonnal venni akartam egy telket. Érdeklődtem a magyarbólyi polgármesternél, aki ezt tanácsolta: „Ha elindulsz haza, a falu szélén látsz majd egy fehér műanyag széket, azon ül egy bácsi, neki van egy eladó telke, azt vedd meg.” Mint a mesében. Tényleg így is volt. Elég gyorsan megegyeztünk, a családom azonban nem akart ideköltözni, így a telket befüvesítettem, és építettem rá egy kis vendégházat. Jöttek is az emberek a faluból, a csudájára jártak a kertnek, mert nem akarták elhinni, hogy valaki direkt fűmagot vet.

Nem könnyű ám Palkonyán polgármesternek lenni. Ez a kis falu nem úgy viselkedik, mint egy normális kis falu. Mi folyton tele vagyunk ötletekkel, túl sok az egy főre eső diploma, annyi ész tornyosul itt, hogy időnként mi magunk is nehezen bírjuk el. Ez a hihetetlen energia néha felrobbantja a közigazgatási kereteket, ami persze nagyon jó, de a hivatali bürokrácia sajnos gyakran útját állja a teremtő erőnek.

Minden, amink van, egy kis falu nyugalmas életére elég, de arra már nem, hogy egy-egy hétvégén megjelenjen itt ötezer ember. Létrehoztunk egy nonprofit turisztikai egyesületet, és így próbáljuk a folyamatokat kiemelni a bürokratikus viszonyok közül, hogy a teremtő erő működni tudjon.

Hogy a következő ciklusban mi lesz, nem tudom. Az se biztos, hogy kell majd ide polgármester, mert egy ekkora települést önállóan működtetni nem gazdaságos. Erősen tartok attól, hogy a jelenlegi szabadságot és önállóságot nem élvezhetjük már sokáig.
Ha nem leszek polgármester, akkor se szakadok el Palkonyától. Egy ideje a fagylaltkészítés a szenvedélyem, és a helyi gyümölcsöknél jobb alapanyagot el se tudok képzelni. Ebben látom a jövőt. Remélem, sokan ellátogatnak majd hozzánk, hogy élvezzék a vendégházunk nyugalmát, és hogy megkóstolják a fagylaltomat.


Szerző: Szabó Edit (Borsmenta) képek Szindbád

Palkonyai arcok: A Suta (Fenyvesi Zsolt)

Engem hatodikos korom óta Sutának hív mindenki. Egy sínadrág miatt kaptam ezt a nevet, ma már azt sem tudom, hogy pontosan kitől és miért, de teljesen a részemmé vált.

Pécsett Születtem, ott is nőttem fel. 1996-ban kerültem Palkonyára. Mokos Gáborral együtt béreltük a halastavakat, ő a gazdasági részét vitte, én a szakmai részét, ő pályázott, én halakat tenyésztettem, és örültünk, hogy szeretnek itt horgászni az emberek. Ennek a tevékenységnek néhány éve sajnos vége lett, de megszerettem itt az életet, és úgy döntöttem, hogy maradok. Belevágtam a borászkodásba. Hárságyi Balázzsal együtt kezdtük, vettünk kicsi szőlőt, kicsi présházat, és megpróbáltunk bort készíteni. Eltelt pár év, mire úgy éreztem, hogy a boraimra már büszke lehetek, tetszett az embereknek, meg is vették mindig, de fejlődni, tovább lépni jó ideig nem tudtam. Aztán tavaly sikerült megvásárolni egy ingatlant a pincesor fölött, van a telken présház is pincével, úgyhogy oda költözött a Suta Pince. Most az udvart szépítgetjük a párommal, aztán teraszt építünk, próbáljuk belőle kihozni a legjobbat.

Szőlőterületem nincs, vásárolt gyümölcsöt dolgozunk fel. Szerencsére Palkonyán ezt nem nehéz megoldani, sok családnak van szőlője, de mivel bort nem készítenek, örülnek, hogy eladhatják nekünk a termést. Ha előre megbeszéljük, úgy is művelik a szőlőt, ahogyan mi kérjük. Rozé borunk szokott lenni, itt arra van leginkább igény. Kékfrankosból, pinot noirból is készült már, tavaly pedig színtiszta melot-t préseltünk. A színe kicsit sárgásabb, mint a kékfrankosé, az alkoholtartalma 12%, és teljesen száraz. Nagyon ígéretes, de még nincs készen, várom már, hogy kóstolhassam. Palackozni is szoktam, de leginkább folyóbort értékesítek, így mindenki jobban jár. A pincénk szinte minden nap nyitva áll a vendégek előtt, aki Palkonyára téved, nálam biztosan tud bort kóstolni – legalábbis addig, míg az eperszezon el nem kezdődik.

Merthogy nagy fába vágtuk a fejszénket. A párom kertész, és úgy döntöttünk, létrehozunk egy kis kertészetet. Csak akkorát, amit a család elbír, alkalmazottat egyelőre nem tudunk foglalkoztatni. Az eperültetvényünk már elkészült, tavasszal jön mellé a málna és a ribizli. Úgy hallottuk, hogy a munkaerőhiány miatt nagyon komoly gyümölcsösök fognak megszűnni az országban, ezért bízunk benne, hogy sikerül értéket teremtenünk. Hagyományos módon gazdálkodunk, a talaj nem a legjobb, de azt lehet korrigálni. Ebben most nagyon hiszünk, jó lenne, ha már az első évben sikerülne szép gyümölcsöt termelnünk.

Azért a pincéhez akkor sem leszek hűtlen, amikor sok munkát ad a föld. Amíg kezet mosok, a vendégek le tudnak majd ülni a teraszon, aztán jövök és hozom a bort.


Szerző: Szabó Edit (Borsmenta) képek Szindbád

Palkonyai arcok: Nagypál Jutka

Tősgyökeres palkonyai vagyok, már a szüleim, a nagyszüleim is itt laktak. A családunk állattartással foglalkozik évtizedek óta. Most is van vagy negyven szarvasmarha az istállóban, a felét fejjük minden nap, a többi hízómarha. A környékben legalább száz családot mi látunk el friss tejjel, túróval, ami meg véletlenül nem fogy el, arra Kozma Szabolcs mindig vevő. Ő a vokányi sajtmester, itt él a szomszéd faluban. Különben a villányi Mandula étterem konyhafőnöke, de ráérő idejében olyan pazar kézműves sajtokat készít, hogy mindenki csudájára jár.

Ha a vendégházak lakóit nem számoljuk, akkor Palkonyán 350 fő él, és ebből 55 a gyerek. Azt gondolom, ez nagyon jó arány. A mi falunk nagyon vonzó a fiatalok körében, aki itt nőtt fel, nem megy el innen, és nemcsak azért, mert közel van Pécs.  A palkonyai lakosok többsége saját vállalkozást indított, szőlészettel, vendéglátással, halászattal foglalkozik, de sokaknak a falu körül elterülő hatalmas gyümölcsös ad munkát. Ez a borvidék legszebb faluja, aki nem hiszi, jöjjön el és győződjön meg róla személyesen!

Tavasszal a legszebb, amikor virágba borulnak a gyümölcsfák, illatoznak a kertek, és már olyan meleg az idő, hogy le lehet heveredni a fűbe. Olyankor minden hétvégén sok a látogató, a vendégházak megtelnek élettel, a teraszokon borozgatnak az emberek. Sok a rendezvény is, amikor kifordul a világ egy kicsit a megszokott rendjéből, de szerintem ezt Palkonyán senki se bánja.  Először jön a húsvét, egy héttel később a HÚ! SVÉT+Sweet, aztán a dűlőfutás, a pünkösd, és már benne is vagyunk a nyárban.

Aki Palkonyára jön, engem leginkább Pauli Zoltán lakáséttermében, a PalKonyhában talál meg. Ott dolgozom, sütök-főzök, tálalok, mikor mire van szükség. Szeretek főzni, de a PalKonyhában különösen, mert ott a helyi ételeket kínáljuk a vendégeknek.  Zoli peresze mindig kitalál mellé valami különlegességet, de itt reggelenként a falusi disznótorokban készült hurka, kolbász, stifolder, sonka, helyi tojás és frissen sütött kenyér kerül az asztalra, délben meg szezonális levesek, krumpli, zeller, ahogyan nagyanyám főzte, vagy az a zsenge tavaszi zöldborsó, aminek nincsen párja.
Itt a gyerekek is mindig jól érzik magukat, de nem is csoda. Imádom őket, és tudják, hogy engem rá lehet venni mindenre. Csak kiejtik a szájukon, hogy mit szeretnének, és már dagasztom is a fánkot, verem a habot a madártejnek.

Palkonya alapító tagja az Európai Kulturális Falu mozgalomnak. Tizenkét ország falvai vannak benne, Hollandia, Görögország, Észtország, Anglia, Dánia, Ausztria, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország, Csehország és Magyarország, de az összes ország falvai között Palkonya a legkisebb település. Az egésznek az a célja, hogy népszerűsítsük és megszerettessük az emberekkel a falusi életet, és hogy bemutassuk egymásnak a kultúránkat. A falvak képviselői minden évben más országban találkoznak, Palkonyán 2007-ben voltak, az is nagy buli volt ám!
Én innen soha nem vágyódtam el, nem is tudom elképzelni máshol az életemet. Itt van a családom, itt vannak a barátaim, jól működik a vállalkozásunk, és úgy látom, hogy mások is szépen boldogulnak. Nagyon büszke vagyok a mi kis településünkre!


Szerző: Szabó Edit (Borsmenta) képek Szindbád

Palkonyai arcok: Ottmár Eleonóra

Tíz éve élek Palkonyán, és erről legfőképpen Lakner Tamás, a Bartók Béla Férfikar karnagya tehet.  Eljöttünk ugyanis a testvéremmel és a barátaimmal egy pécsi bordalfesztiválra, és a Bartók Béla Férfikar Palkonyán lépett fel. Soha nem jártam itt korábban, de azonnal beleszerettem a faluba. Öt perc se kellett hozzá, és már tudtam, hogy ide fogok költözni.

Kalandos utat jártam be. A szüleim a háború után Németországban éltek, én még ott születtem, de 1948-ban kivándorolt a családunk Venezuelába. A másik két testvérem már ott látta meg a napvilágot. Fantasztikus volt a táj, gyönyörű az ország, kereken ötven évet éltem ott. Honvágyam ugyan nincs, a gyökereim itt vannak, de az örök nyár, a tenger és a tengeri hal ma is hiányzik. Magyar iskolába nem jártunk, de a nyelvet megőriztük, otthon csak magyarul beszéltünk, és az ottani magyar közösség rendkívül összetartó volt. Sokan kérdezik, miért jöttem haza. Akkor költöztünk vissza Magyarországra, amikor a lányom tinédzserkorba lépett. Nem akartam, hogy beleolvadjon a venezuelai tengerbe. A közbiztonság is romlott, voltak városrészek, amiket először csak sötétedés után, aztán már napközben sem volt ajánlatos megközelíteni. Öt évvel ezelőttig rendszeresen visszajártam, de ma már én sem érzem ott biztonságban magam.

Budapesten telepedtünk le, a lányom a mai napig ott lakik, imádja azt a várost. Mint mondtam, számomra Palkonya szerelem volt első látásra, egy héttel az után a bizonyos koncert után újra eljöttünk, bementünk a Hárságyi Pincébe bort kóstolni, és kérdeztük, tudnak-e eladó házat a faluban. Rövid idő alatt megtaláltuk a megfelelő ingatlant, azóta is ott lakom, és egy kicsivel később a húgom, Judit is ideköltözött. Egy ház van közöttünk.
Azt imádom ebben a faluban legjobban, hogy itt nincs titok. Van, akit ez zavar, de én kifejezetten szeretem. Csak bemegyek a boltba, és azonnal tudok mindent. Tévém nincs, ez a legfőbb hírcsatornám, meg az internet, mert anélkül ma már nem élhet az ember.
A vidámságot és a pozitív gondolkodást Dél-Amerikából hoztam magammal, és egyedül azt sajnálom, hogy nem vagyok 30 évvel fiatalabb. Hat nyelven beszélek. A magyar az adott, a spanyol az anyanyelvem, amellé könnyen jött a francia és az olasz, a német és az angol pedig kellett a munkához, mert sokáig légitársaságnál dolgoztam. A repülés ma is hiányzik egy kicsit.

A tavasz a kedvenc időszakom, amikor csicseregnek a madarak, és minden zöldbe borul. Dolgozgatok a veteményesemben, gondozom a virágaimat, és hétvégenként kinyitom a kis butikomat, ahol saját készítésű szörpöket, süteményeket és lekvárokat árulok. Jó időben sokan jönnek, és jó látni, hogy a fiatalok kifejezetten szeretik ezt a falusi romantikát. Van egy vendégszobám is, ahol szívesen fogadok vendégeket.

Szép időben Palkonya maga a paradicsom. Jókat szoktam mosolyogni, mert a vendégek mindig komoly tervekkel érkeznek, hogy ide is elmennek, meg azt is megnézik, aztán csak üldögélnek a kertben, borozgatnak, nézik a kilátást, és eszük ágában sincs elmenni innen. Igazuk is van. Napfény, virágillat, jó borok, jó ételek. Egy végigdolgozott hét után nincs ennél jobb program.


Szerző: Szabó Edit (Borsmenta) képek Szindbád

arrow_upward